Oktatóink
Ági
A sport iránti szeretet gyerekkorom óta meghatározó az életemben, mindig azokat a mozgásformákat kerestem, amelyek kihívást jelentenek és segítenek feszegetni a határaimat. Célom, hogy vendégeim megtapasztalják a fejlődés örömét és a rendszeres reformer pilates pozitív hatásait a mindennapokban.
Marianna
A sport tanított meg az igazi kitartásra, az egészségtudatosság mára már az életem része lett. Kislányom születését megelőzően szerettem bele a reformer pilates edzésformába. A gyakorlatok sokszínűsége, a végtelen variálhatóság magával ragadó élmény volt számomra. Gyorsan jött az ötlet, hogy ezt a sportot szeretném magasabb szinten is megismerni, majd megszerettetni minél több emberrel. Célom, hogy az óráimról sokkal jobb közérzettel távozzon mindenki! Szeretettel várlak, hogy együtt élvezhessük ezt a szuper mozgásformát!
Brigi
A sport mindig meghatározó eleme volt az életemnek, fegyelemre, és együttműködésre tanított. 5 éves koromtól tíz éven át úsztam, majd kézilabdáztam és elkezdtem futni, ami mai napig része az életemnek. 2008 óta foglalkozom pilates-el. Először Stott pilates képzésen vettem részt, majd Kocsis Katánál (Fitness Company) folytattam a klasszikus talaj, és Rosdy Alexandránál (TMS) a reform pilates tanulmányaim. Bár edzés közben mindig a kihívást keresem, nem a túlélés a cél, hanem hogy örömet okozzon a mozgás. Remélem, hogy az órám segítségével nem csak az izomzatod lesz erősebb és rugalmasabb, hanem megélheted a tökéletes testi-szellemi összhangot is.
Dalma
Dalma vagyok, pilates és fitness instruktor. Számomra a pilates nem csupán mozgás, egy igazi fordulópont volt az életemben. Egy olyan időszakban találkoztam vele, amikor újra kellett építenem a testemet, és vissza kellett szereznem a mozgásba vetett bizalmamat. Ekkor tapasztaltam meg igazán, milyen elképesztő ereje van a tudatosan felépített, figyelmes mozgásnak. Joseph Pilates módszere pontosan erre épül: kontrollált, tudatos gyakorlatokon keresztül támogatja a test természetes regenerációját és én ennek a hatását a saját utamon is megtapasztaltam. A pilates nemcsak fizikailag erősített meg, hanem segített újra kapcsolódni a testemhez. Ma már azért foglalkozom pilatesszel, hogy másoknak is segítsek megtapasztalni ezt az utat. Hiszem, hogy mindenki képes fejlődni, ha megfelelő figyelmet és támogatást kap. Ha szeretnél olyan mozgásformát, ami nemcsak formál, hanem épít és támogat is, szeretettel várlak.🩷
Lili
Sziasztok! 😊 Lili vagyok, a 4Y Pilates egyik oktatója, “főállásban” pedig egyetemista. A pilates számomra azért különleges,mert nem csupán edzés, hanem egy olyan mozgásforma, amely a tánchoz hasonlóan finom kontrollt és odafigyelést igényel, miközben segít lelassulni és a jelenre hangolódni. Az óráimon fontos számomra a jó hangulat, a fókuszált munka és az, hogy egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból. Szeretettel várlak, ha kihívásra és feltöltődésre vágysz! 💛
Ivett
Ivett vagyok, jóga- és pilatesoktató. A mozgás gyerekkorom óta az életem része, mindig is fontos volt számomra a tudatos, jól felépített edzés. A jógával 2020-ban találkoztam először, és hamar több lett számomra, mint mozgás: egy eszköz a lelassulásra és a feltöltődésre. Sportegyetemi tanulmányaim mellett elvégeztem a jógaoktatói képzést, majd a pilates világában is elmélyültem, amely tökéletesen kiegészíti a jógát. Az óráimon a jóga és a pilates elemeit ötvözöm: erősítünk, mobilizálunk, közben figyelünk a légzésre és a tudatos jelenlétre. A célom, hogy a rohanó hétköznapokban legyen egy biztos pont, ahol lelassulhatsz, feltöltődhetsz, és jobban érezheted magad a testedben. Szeretettel várlak az óráimon!
Boglárka
Sziasztok, Bogi vagyok, Reformer Pilates oktató. A reformer pilates számomra a kontrollált erő és a tudatos mozgás tökéletes kombinációja. Szeretem, hogy egyszerre épít, formál és kihívást ad, miközben segít jobban kapcsolódni a testedhez. Az óráimon a fókusz a precizitáson, a stabilitáson és a folyamatos fejlődésen van. Fontos, hogy érezd a munkát, lásd az eredményt, és közben végig jelen tudj maradni a mozgásban. Ha szereted a dinamikus, mégis tudatos edzést, és egy olyan közeget keresel, ahol a minőség és a figyelem alap, várlak az óráimon🫶🏻.
Csilla
Sziasztok!☀️ Csilla vagyok, végzős gyógytornász hallgató és reformer pilates oktató. A mozgás már nagyon pici korom óta az életem része. 15 éves klasszikus balett múltam mellett számos sportot űztem és mai napig űzök is. Amikor megismertem a pilates koncepciót egyből magával ragadott. Szeretném megmutatni, hogy a pilates órákon nem csak fejlesztjük az izomzatot, rugalmasságot és egyensúlyt, hanem kapcsolódunk a testünkhöz, lelkünkhöz, a koncentráción és tudatos légzéstechnikán keresztül. Egészségmegőrzés céljából fontos számomra, hogy precízen és tudatosan tanuljuk meg végrehajtani a gyakorlatokat. Óráimon figyelmet fordítok rá, hogy mindenki a saját adottságainak megfelelően tudja fejleszteni magát és egy jó hangulatú, biztonságos környezetben tudjon kikapcsolódni. Folyamatosan képzem magam, hogy óráimat friss lendülettel és új ötletekkel tudjam színesíteni. Ha szeretnéd jól érezni magad miközben odafigyelsz testtudatodra, szeretettel várlak óráimon!
Anna
Sziasztok! Szigethy Anna vagyok, reformer pilates oktató. Több éves edzésmúlttal dolgozom, és ebből adódóan az óráimon a kontroll, a helyes kivitelezés és a fejlődés áll a középppontban. A célom, hogy megszeresd ezt a mozgásformát, erősebb és stabilabb legyél a saját testedben. Várlak titeket sok szerettel az óráimon!
Krisztina
A reformer pilates számomra egy tudatos, erőt építő rendszer. Átalakítja a testedet, javítja a tartásodat és visszaadja a benned rejlő magabiztosságot. Nyolc éve része az életemnek és biztosan tudom, hogy valóban működik. Minden korosztály számára elérhető, mégis intenzív és hatékony mozgásforma. Az óráimon a precíz mozdulatok, a kontroll és a fókusz találkoznak, egy olyan térben, ahol végre csak magadra figyelhetsz. Itt kiléphetsz a hétköznapi zajból és visszaléphetsz a saját erődbe. A tudatos mozgás nem luxus, hanem egy ajándék, amit adhatsz magadnak. Gyere és kezdjük el együtt az utat!